Vá(R)(GY)akozás...
Furcsa ez az egész. Most, hogy bizonyos okok miatt
kénytelen-kelletlen végiggondoltam terveimet, múltamat,
újraértékeltem gondolataimat sok furcsaságot találtam:(:( Talán a
legnagyobb érzelmi téren volt. Van időm magamra. Sajnos:(:( Itt vok
nem túl fiatalon már...várom és vágyom a nyugalmat, a biztos pontot
az életemben. És rá kell jönnöm, hogy talán már esély sincsen arra,
hogy megtalálom. Hiszen mi történik naponta? Dolgozni kell. Szinte
mindig, folyamatosan. Pihenés? Esetleg szórakozás? Hmmm....olyan is
megesik néha. És akkor? Nagyok a lehetőségek:(:(:( Ismerkedés?
Jaja...talán az lenne a megoldás...de hol? És hogyan? Zenés
szórakozóhelyen? Talán...csak az nem vonz már. Koncerteken?
Óóóó...nagy ötlet, csak oda azért megyek, mert érdekel a fellépő,
és arra figyelek. Mozi? Az jó hely lenne, mert sötét, és nem látják
az embert:):)Hosszú idő után végre kezd stabilizálódni a hátterem.
Kezd...::(:(:( És mit érek vele? Mit ér az anyagi biztonság
(relatív), amikor az ember egyedül van? Amikor tisztában van azzal,
hogy tulajdnképpen még lehetősége sincsen kapcsolat kialakítására.
És egyelőre igény sincsen rá. Illetve igény lenne....csak nem most.
Hiánypótlónak pedig valakit bevállalni csalás lenne, és
természetesen önámítás. Régebben sokat "viccelődtem" azzal, hogy
egyedül pusztulok...mostanában viszont gyakran mondom, de már
hiányzik belőle a viccelődő, enyhén gúnyos felhang. Most már
ténylegesen tényközeli állapotban van ez a kijelentésem:(:(
Kibaszott érzés úgy ébredni hajnalban, hogy keresel valakit, aki
már nincsen. Hogy egyáltalán keresel valakit magad mellett, mert
tudod, hogy hiányzik valami, VALAKI az életedből:(:( Most nem
személyekre értem ezt, hanem valakire, aki az ember mellett van,
amikor kell, aki segít, meghallgat, ha úgy hozza a szükség. Aki
létezik, van, számomra, saját maga számára, egy kapcsolat számára,
odafigyeléssel, odaadással, törődéssel.
Beleölni egy csomó érzelmet egy kapcsolatba...megéri??? Igen,
természetesen IGEN!!! Hiszen abban az adott pillanatban Ő van, Ő
az, akivel törődni kell, aki mellett boldognak kell(ene) lenni.
Minden elmúlik, véget ér egyszer...tudom jól. A múlton nem is
szoktam sokáig sajnálkozni. A lezáratlan dolgok szoktak izgatni egy
ideig...de lassan azok sem annyira.
Vlójában már semmi sem izgat. Talán fáradtság, talán ki vok égve
érzelmileg.
Maga lenne a csoda, ha lenne valami előrelépés ebben a témában.
Maga a csoda...és mint már sokan mondták: csodák nem nagyon
vannak:(:(:(
- 2008-02-16 02:48:46
- Sleeper73
- (hozzászólások: 1) Hozzászólás RSS
